A MedicHome csapata

Szakembereink és munkatársaink

A rendezvénybiztosítás mögött tapasztalt orvosok, mentőtisztek, ápolók és gondozók állnak. Ismerje meg a MedicHome vezetőit és szakembereit, akik minden nap az Ön biztonságáért dolgoznak.

Vezetőség

Péter Marcell MSc

Péter Marcell MSc

Ügyvezető

Péter Marcell vagyok, a MedicHome Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Kft. ügyvezetője, alapító tagja. Az egészségügy már gyermekkoromban magával ragadott, szüleim példája és munkája inspirált arra, hogy ezen a területen tevékenykedjek. Édesanyám a háziorvosi körzetben dolgozott, édesapámat szociális területen végzett tevékenységéért Pro Caritate díjban részesítették.

Pályafutásomat a Zala-Megyei Kórházban kezdtem ápolóként, majd az egyetemi tanulmányaim mellett a Pécsi Tudományegyetemen is tevékenykedtem ebben a szerepkörben. Az oktatás és kutatás területén is volt lehetőségem kipróbálni magam, demonstrátori ösztöndíjat elnyert hallgatóként. Diplomám megszerzése után az Országos Mentőszolgálatnál helyezkedtem el, és egyidejűleg Orvosi Ügyeleten is dolgoztam. Évek óta a Hollósi és Társai Bt.-nél szakmai előadóként tevékenykedem, rendezvények és fesztiválok egészségügyi biztosítását szervezve és koordinálva. Az élet Budapestre sodort, jelenleg pedig a Honvéd Kórház Sürgősségi Osztályán segítek a bajbajutottakon, emellett a Pécsi Tudományegyetemen az elkövetkező generációk szakembereit támogatom óraadó oktatóként.

A MedicHome nem csupán egy egészségügyi szolgáltató, hanem egy olyan család, amely mindig Ön mellett áll, hogy támogassa és segítse Önt az egészségmegőrzés és a jobb életminőség elérésében. Én és kollégáim elkötelezettsége és szakmai tudása garantálja, hogy minden egyes ügyfelünk számára személyre szabott megoldásokat kínáljunk, melyek valóban a legjobbat nyújtják.

Dr. Fejes Katalin

Dr. Fejes Katalin

Stratégiai és fejlesztési vezető

Dr. Fejes Katalin vagyok, a MedicHome Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Kft. stratégiai és fejlesztési tanácsadója, alapító tagja. A jog világa ragadott magával, de emellett szívügyem az egészség. Az én feladataim közé tartozik a szolgáltatások hatékonyságának optimalizálása. Ennek érdekében elemzem a piaci trendeket, figyelemmel kísérem az egészségügyi szektor változásait, és részt veszek a cég hosszú távú stratégiájának kidolgozásában. Szenvedélyem az innováció, amely segít abban, hogy a MedicHome mindig a legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.

Dr. Berki Zoltán Ambrus

Szakmai vezető főorvos

Szabó Mónika

Irodavezető asszisztens

Tara Krisztián

Mentőrészleg vezető